Halasztja az EU az ukrán társulási megállapodás aláírását

Brüsszel |

<p>
<p>A jogállamiság és az emberi jogok terén Ukrajnában tapasztalt visszalépés miatt halasztja az Európai Unió a Kijevvel tervezett társulási megállapodás aláírását.</p>
</p>

Mindezt a kedden tartott, úgynevezett társulási tanácsülés után jelentette be Brüsszelben Stefan Füle, a bővítéssel, illetve a szomszédsági kapcsolatokkal foglalkozó uniós biztos. Füle szerint a már parafált társulási megállapodás aláírása az Ukrajnában október 28-án tartandó parlamenti választások előtt semmiképp nem várható.

A volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko elleni perre, valamint a korábbi kormányfő elítélésére és bebörtönzésére utalva a biztos hangsúlyozta: "azt várjuk Ukrajnától, hogy felhagy a politikai indíttatású perekkel, illetve a törvények szelektív alkalmazásával és helyreállítja az igazságszolgáltatás függetlenségét."

Az uniós tagállamok külügyminiszterei már előző nap aggodalmuknak adtak hangot az ukrajnai helyzet miatt, és már előzetesen a társulási megállapodás aláírásának elhalasztása mellett foglaltak állást.

A társulási tanácsülésen Ukrajnát képviselő Mikola Azarov miniszterelnök elutasította a bírálatokat. A kormányfő visszautasította azt a vádat, hogy a Timosenko elleni per politikai indíttatású lett volna.  "A törvény előtt mindenki egyenlő, beleértve a volt miniszterelnököt is" - hangoztatta Azarov, aki azt állította, hogy a korábbi kormányfő "egyértelműen" vétett a törvények ellen. Egyidejűleg az uniós tagállamokból jogászokat hívott meg, hogy megfigyelőként vegyenek részt a Timosenko elleni per újabb fordulóján.

Azarov elismerte, hogy a Timosenko-üggyel kapcsolatban bizonyos kérdések merültek fel Ukrajna és az EU között. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy átmeneti kérdésekről van szó, miközben - mint fogalmazott - Kijev és Brüsszel együttműködése stratégiai fontosságú és hosszú távra szól.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?