Hadihajókkal menekítik a tűzvész elől az embereket Ausztráliában

Ausztrália hadihajó

Megkezdte az ausztrál haditengerészet egy a bozóttüzek által bekerített dél-ausztráliai tengerparti üdülőhely, Mallacoota lakosainak kimenekítését pénteken.

A Choules hadihajó mentőcsónakja több menetben szállította a hajóra a város lakosait, házi kedvenceikkel és személyes tárgyaikkal együtt.

A Victoria állambeli város több lakosa szilveszterkor a tengerpartra menekült a lángok elől.

"Délután ezer embert kell kimenekíteni az övezetből" - közölte Scott Morrison miniszterelnök.

A szeptemberben kezdődött bozóttüzek miatt legalább 20 ember halt meg, többtucatnyian eltűntek, és több mint 1300 ház lett a lángok martaléka. Belgium területe kétszeresének megfelelő nagyságú terület égett le.

A hétvégén az előrejelzések szerint a hőmérséklet meg fogja haladni a 40 Celsius-fokot, a hatóságok szükségállapotot hirdettek a kontinensnyi ország délkeleti, legsűrűbben lakott részében.

Három államban emberek tízezreit kell evakuálni.

Turisták és helyi lakosok ezrei hagyták el a keleti parton leginkább veszélyeztetett 300 kilométeres sávot, hatalmas dugókat okozva a Sydneybe és Canberrába vezető utakon.

A tűz által elzárt területekre katonai repülőgépekkel dobtak le élelmiszereket. Dan Andrews, Victoria állam miniszterelnöke közölte, hogy műholdas telefonokat, ivóvizet és mentőkészülékeket is eljuttattak az elzárt övezetekbe.

Az idén rendkívül kiterjedt bozóttüzek hatása az ausztrál nagyvárosokban is érzékelhető. Melbourne-ben és Sydneyben még pénteken is lehetett érezni a környékbeli parazsak füstjét, a canberrai nemzetközi tenisztornát pedig át kellett helyezni a Victoria állambeli Bendigóba.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?