Háárec: kémkedéstől tartva nem engedi Amerika az izraeli vízummentességet

Jeruzsálem |

<p>Az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a vízummentesség megkönnyítené izraeli kémek bejutását, ezért nem adják meg azt - írta a Háárec című izraeli napilap vasárnap.</p>

Az amerikai hírszerző szervek ellenállása miatt nem vehet részt Izrael a vízummentességi programban - írta a lap egy amerikai hírportál értesülésére hivatkozva. Jelenleg 38 ország polgárai utazhatnak vízum igénylése nélkül kilencven napra az Egyesült Államokba turistaként, az izraelieknek viszont vízumot kell igényelniük, noha a zsidó államot támogató amerikai lobbi egyik legfontosabb ügye a vízumkényszer eltörlése. Tavaly az összes izraeli kérelmező 9,7 százalékát és a katonaság után turistavízumot kérő izraeli fiatalok több mint nyolcvan százalékát utasították el az amerikai hatóságok. 

A kongresszus vízumügyekben döntő bizottságának zárt ajtók mögötti megbeszélésén az amerikai törvényhozók arról tanácskoztak, hogy Izrael is bekerülhessen az vízummentes országok közé, de a hírszerzők aggodalmukat fejezték ki, hogy ezzel megkönnyítenék kémek esetleges bejutását is Amerikába - olvasható a Háárec cikkében. 

A titkos ülésen először merült fel az izraeli kémkedés ügye, eddig azért nem vehetett rész a zsidó állam a vízummentességi programban, mert Jeruzsálem politikai okokból olykor megtagadta palesztin és arab származású amerikaiak beutazását az országba, vagy esetükben a határon különösen alapos biztonsági vizsgálatot végeztek. Noha Izrael tagadta, hogy eljárása diszkriminatív lenne, Washington egyenlő eljárást követelt polgárai számára, tekintet nélkül azok származására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?