„Gyermekbiztos” internetet az EU-ban

Az Európai Parlament támogatta azt a kezdeményezést, amelynek megvalósításával az internet a gyermekek számára is biztonságos hellyé válik. A szabályozás kezdeményezői a rasszista, pornográf, erőszakos tartalmaktól védenék meg a fiatalkorúakat.

Az Európai Parlament támogatta azt a kezdeményezést, amelynek megvalósításával az internet a gyermekek számára is biztonságos hellyé válik. A szabályozás kezdeményezői a rasszista, pornográf, erőszakos tartalmaktól védenék meg a fiatalkorúakat.

A Safer Internet Plus program keretében 45 millió euró áll a szakemberek rendelkezésére. Ebből az összegből az elképzelések szerint olyan telefonvonalakat üzemeltetnek majd, amelyek segítségével az illegális tartalmak regisztrálhatók, majd bizonyos szűrőtechnológiák alkalmazásával a nem kívánt tartalmak kiiktathatók a gyermekek számára.

A tervekben egy szakmai kódex kidolgozása is szerepel az internetszolgáltatók számára, s figyelemfelkeltő kampányokat is szerveznek.

Egy tavalyi EU-felmérésből kiderült, hogy a chat-szobákat használó fiatalok 14 százaléka személyesen is találkozott interneten megismert beszélgetőtársával. A szülőknek viszont csupán négy százaléka feltételezi, hogy gyermekük találkozik internetes csevegőpartnerével.

A képviselők egyetértenek abban, hogy meg kell találni az egyensúlyt a szólásszabadság és az internetes tartalmak szűrése között, s erre különös figyelmet szentelnek majd a Safer Internet Plus program 2005 és 2008 közötti megvalósítása során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?