Gyermekbénulás elleni oltócsoportot védő rendőrt gyilkoltak meg Pakisztánban

Gyermekbénulás elleni oltócsoportot védő rendőrt gyilkoltak meg T

A gyermekbénulás elleni oltási kampány folytatását jelentették be hétfőn Pakisztánban, miután fegyveresek agyonlőttek egy, az oltócsoport védelmére beosztott rendőrt.

A támadást vasárnap este, az északnyugat-pakisztáni Hiber Pakhtunkva tartományában követték el, alig két nappal az itt kezdődött oltási kampányt követően. A merényletben, amelynek elkövetéséért egyelőre senki nem jelentkezett, nem sérültek meg egészségügyi dolgozók.

Ugyancsak hétfőn az egészségügyi minisztérium részéről közleményben jelentették be, hogy folytatják az oltási kampányt, melynek célja mintegy 40 millió, öt éven aluli gyerek beoltása a járvány ellen, s aminek keretében A-vitamint is szétosztanak köztük.

Az oltási program vezetője, Sahzad Bég hozzátette, hogy a kampányban körülbelül 290 ezer egészségügyi dolgozó vesz részt, jórészt fiatal nők.

Pakisztánban 1994-ben vette kezdetét a gyermekbénulás elleni program, de az egészségügyi dolgozók munkáját akadályozták a szélsőségesek erőszakcselekményei. Az ENSZ költségein zajló kampány a vallásos konzervatívok ellenállásába is ütközik, akik azt a rémhírt terjesztik, hogy az oltásokkal sterilizálni akarják a muszlim gyerekeket.

A világon már csak Pakisztán és a vele szomszédos Afganisztán nem mentes a gyermekbénulás kórokozójától, miután tavaly Nigéria bejelentette, hogy sikerült megszabadulnia tőle.

Míg 2019-ben még 147 gyermekbénulásos esetet jelentettek Pakisztánból, tavaly már csak 84-et, idén pedig mindeddig egyről tudni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?