Greenpeace: Oroszország bojkottálja a lefoglalt Artic Sunrise holland jégtörő ügyében indított nemzetközi pert

Moszkva |

<p>Moszkva bojkottálja a holland kormány által a Nemzetközi Tengerjogi Bíróságon kezdeményezett pert, amelyben az Oroszországban lefoglalt Artic Sunrise jégtörő hajó és az őrizetbe vett a Greenpeace-aktivisták szabadon bocsátását követeli Hága - jelentette be szerdán az orosz külügyminisztérium.</p>

A 28 környezetvédő aktivistát és két szabadúszó fotóriportert szeptemberben vették őrizetbe, amikor egy orosz fúrótoronyhoz érkeztek az Artic Sunrise jégtörő fedélzetén, és tiltakoztak a kőolaj-kitermelés ellen a Barents-tengeren található Pecsora-öbölben. Jelenleg az észak-oroszországi Murmanszkban tartják fogva őket, a vád ellenük bűnszervezetben elkövetett kalózkodás, amiért az orosz jog 15 éves börtönbüntetés kiszabását is lehetővé teszi.     A holland állam az Amszterdamban, Hollandiában bejegyzett Arctic Sunrise jégtörő hajó elengedését és legénysége szabadon bocsátását követeli.    Hága október 21-én fordult a hamburgi tengerjogi bírósághoz azzal a kéréssel, hogy az 1982-ben elfogadott tengerjogi egyezmény 290. cikkének 5. szakasza alapján tegyen ideiglenes intézkedést.     Ez azt jelentené, hogy addig, amíg egy döntőbíróság érdemileg megvizsgálja az ügyet, történjenek lépések a felek védelme érdekében, vagyis engedjék el a hajót és személyzetét. Hága azt is szeretné, hogy a bíróság az érdemi vizsgálat előtt szólítsa fel az orosz felet, hogy szüntessen be mindenfajta jogalkalmazást az incidenssel kapcsolatban.     Az orosz fél szerdán bejelentette: tájékoztatta Hollandiát és a Nemzetközi Tengerjogi Bíróságot arról, hogy nem vesz részt a perben, de még egy döntőbíróság munkájában sem.     Egyben emlékeztetett arra, hogy az ENSZ tengerjogi egyezményének 1997-es ratifikálásakor Oroszország nyilatkozott tett arról, hogy figyelmen kívül hagyja a viták rendezését szolgáló, kötelező érvényű eljárásokat. A tárca szerint most is egy ilyen helyzetről van szó az Artic Sunrise ügyében.     A moszkvai külügyminisztérium közleményében ugyanakkor jelezte, hogy Oroszország nyitott a kialakult helyzet rendezésére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?