Görögországi menekültek és afrikai rászorulók támogatásáról döntött az EU

Brüsszel |

<p>Az Európai Unió (EU) támogatás folyósításáról döntött a görögországi táborokban élő menekültek megsegítésére, és fokozza humanitárius tevékenységét Mali és a Közép-afrikai Köztársaság területén - közölte az Európai Bizottság pénteken.</p>

Az Európai Bizottság 9,3 millió euró folyósításáról döntött, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) célzott támogatást tudjon nyújtani a görögországi táborokban élő, rászoruló menekülteknek és bevándorlóknak, továbbá, hogy folyamatosan biztosítani tudja a tevékenységéhez szükséges eszközök szállítását a görög szigetekre.

A görög menekültügyi hatóságok és a Görögországban működő nemzetközi szervezetek számára kiutalt vészhelyzeti finanszírozás teljes összege a pénteken elfogadott támogatással eléri a 371,16 millió eurót a 2014-2020 közötti időszakra szóló nemzeti menekültügyi programhoz rendelt 509,5 millió euró mellett. Az előzetes megállapodások szerint az Európai Unió több mint 1,3 milliárd eurónyi támogatást tervez nyújtani Görögországnak a migráció jelentette feladatok ellátására és a külső határok kezelésére 2020-ig - közölte az uniós bizottság.

Az Európai Bizottság arról is tájékoztatott, hogy Mali és a Közép-afrikai Köztársaság területén az EU fokozza humanitárius tevékenységét, amelynek keretében 9 millió eurós támogatást juttat a térségben élők megsegítésére. A támogatás alapvető szükségleti cikkek - élelmiszerek és gyógyszerek - beszerzésében és szállításában járul hozzá a konfliktus sújtotta terülten működő humanitárius szervezetek munkájához.

Mint közölték, az EU és tagállamai a humanitárius segélyek legfőbb adományozói Afrikában, eddig mintegy 1,5 milliárd euró értékű támogatást adtak.

Az Európai Unió Tanácsa közölte, hogy felhatalmazást adott a Mali középső területeit, a mopti és ségou-i kormányzóságot érintő uniós stabilizációs fellépés végrehajtására.

Az Európai Unió a mali hatóságok felkérésére szakértői csoportot küld a helyszínre. Az intézkedés célja, hogy fellépjenek a fokozódó bizonytalansággal szemben, valamint hogy helyreállítsák és fejlesszék a polgári közigazgatást ezekben a térségekben.

A stabilizációs egység 10 főből áll majd, és a kezdeti egyéves operatív szakaszban 3,25 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?