Görögországban életfogytiglanra ítéltek két feltételezett neonácit

Görögországban életfogytiglanra ítéltek két feltételezett neonácit
Athén |

<p>Egy pakisztáni fiatal megöléséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték kedden az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt két feltételezett tagját - közölték bírósági források.</p>

Az ügyben eljáró athéni bíróság a gyilkosságot ugyanakkor nem minősítette rasszista indíttatású bűntettnek.  A vád szerint a két, 25 és 29 éves férfi 2013 januárjában leszúrt egy 27 éves pakisztáni bevándorlót. Röviddel a bűncselekmény után őrizetbe is vették az elkövetőket, akik ugyanakkor tagadták, hogy az Arany Hajnal tagjai lennének, jóllehet az egyikük lakásán a kések és gumibotok mellett megtalálták a szélsőjobboldali párt röpiratait is.

A történtekkel kapcsolatban mindkét férfi azt állította, hogy tettüket megelőzően vitába keveredtek a pakisztáni férfival, és visszautasították a szándékos emberölés vádját. Görögországban sokáig felrótták a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak, hogy szemet huny a neonáci párt erőszakos megnyilvánulásai felett. A hatóságok azóta lépnek fel határozottan az Arany Hajnal ellen, hogy 2013 szeptemberében a tömörülés egyik híve megölte Pavlosz Füszasz antifasiszta rappert. Időközben a párt számos tagját és követőjét őrizetbe vették. Hat neonáci politikus jelenleg is vizsgálati fogságban van. A parlament 18 szélsőjobboldali képviselője közül összesen 9 ellen folyik eljárás egyebek mellett bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?