Gazdát cserélő komáromi gimnázium

Komárom |

<p>Komárom-Esztergom megye közgyűlése csütörtökön nagy többséggel úgy döntött, hogy szeptember elsejétől átadja Komáromnak a Jókai Gimnázium fenntartását. A város az intézményt átveszi, de sérelmezi a szoros határidőt és az egyeztetés hiányát - mondta el az MTI-nek a polgármester.</p>

"Az iskolában 340 diák tanul, költségvetésük 149 millió forint, ebből a megyei önkormányzat helyett évente 40 millió forint hárul a városra, ezt az általános tartalékból biztosítani tudjuk" - tette hozzá Zatykó János (MSZP).
Komárom-Esztergom megye önkormányzata anyagi nehézségei miatt korábban egyházi fenntartásba akarta adni komáromi iskoláinak egy részét. A komáromi képviselő-testület kétszer is kimondta, hogy az összes oktatási intézményt átvenné a megyétől, erre 130-150 milliós forrást biztosítana.
A megyei önkormányzatot viszont akadályozza, hogy a TISZK pályázaton nyert támogatás miatt nem nyúlhat a szakképző iskolákhoz, ezért csak a gimnáziumot adhatja át. A Jókai Gimnázium korábban már volt városi fenntartásban, csak néhány éve került megyei fennhatóság alá.
Zatykó János az MTI-nek elmondta, az iskola átvétele miatt nem hívnak össze rendkívüli testületi ülést. A polgármester szerint a testület egységes az átvételt illetően, a szükséges dokumentumokat a következő rendes ülésükön elfogadják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?