Gáncs Péter: a meglepetések ünnepén a feltámadásra emlékeznek a hívek

Budapest |

<p>Húsvét a meglepetések ünnepe, amikor a keresztények Jézus váratlan feltámadását ünneplik - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a budapesti Deák téri evangélikus templomban.</p>

Az elnök-püspök felhívta a figyelmet arra: Jézus születésének - amelyet karácsonykor ünneplünk - helyszínét és időpontját az ószövetségi próféciákból lehetett tudni, de Jézus feltámadására még az apostolok sem számítottak. A feltámadás váratlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még a sírrablást megakadályozandó odaállított őrök és a tanítványok is átaludták a feltámadás hajnalát.    Az ószövetségi Jónás történetét felelevenítve elmondta: a próféta kilátástalan helyzetből szabadult a cethal gyomrából, ahogy Jézusnak is kilátástalan volt a helyzete a sírjának helyet adó sziklaszirt gyomrában, de mindketten feltámadtak.    Az evangélikus elnök-püspök szólt arról, húsvét ajándéka az, hogy újra meg lehet szólítani Istent, és húsvét a felszabadulás ünnepe is, amikor "elindulunk, hogy magával Jézussal kerüljünk kapcsolatba", akinek az imádság jelentette azt a szabadságot, hogy a kereszten is tudott bűnbocsánatért imádkozni.    Gáncs Péter kiemelte: Jézust feltámadása után sebeiről ismerték fel tanítványai, akik "végképp nem számítottak erre a meglepetésre". Rámutatott: "a mi személyes újjászületésünk jele, ha meg tudjuk szólítani az Istent", Jónás pedig valójában akkor szabadult ki a cethal gyomrából, amikor "a hal börtönében belátta, hogy Istenhez kiálthat".    Prédikációjában megjegyezte: az imádság a halálnak és a feltámadásnak a misztériuma, "aki imádkozik, szinte olyan, mintha meghalt volna", az imádságból való felemelkedés pedig megfeleltethető a feltámadás csodájával, ami jelzi: "az Úrtól jön a szabadulás".    Emlékeztetett arra: az emmausi tanítványok, miután felismerték Jézusban tanítójukat, azt kérték tőle, maradjon velük, és Tamás apostol is "akkor szabadult fel", amikor leborult Jézus előtt, és azt mondta: "én Uram, én Istenem". Péter apostol pedig akkor lett méltó arra, hogy Isten küldöttje legyen, amikor azt mondta Jézusnak: "Uram, te tudod, hogy én szeretlek" - fogalmazott.    Gáncs Péter azt mondta: Jézus nem azért jött vissza, hogy bosszút álljon vagy ünnepeltesse magát, hanem hogy "a győzelemmel, élettel megkínáljon minket is. Jézus megkínál minket önmagával az úrvacsorában, és várja, hogy a böjt utáni éhséggel befogadjuk őt."
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?