Gambia diktátora az államkasszát is vitte magával

Dakar |

<p>Gambia leváltott elnöke, Yahya Jammeh szombat este az államkassza tartalmával, a központi bankból elvett legalább 500 millió dollárral távozott külföldre, közölte Mai Fatty, az új elnök kormányzó koalíciójának egyik tagja - írta hétfőn a dpa hírügynökség.</p>

Jammeh 1994-ben puccsal került hatalomra, és 22 éven át vaskézzel irányította az országot. Először elismerte vereségét a december 1-jei elnökválasztáson, de később meggondolta magát, és szabálytalanságokra hivatkozva új választást követelt. A múlt héten a banjuli törvényhozás rendkívüli állapotot rendelt el, és megpróbálta három hónappal meghosszabbítani Jammeh mandátumát. Közben a megválasztott elnök, Adama Barrow testi épségét féltve Szenegálba menekült, és a gambiai nagykövetségen letette hivatali esküjét.

Jammeh mandátuma szerda éjfélkor járt le, de miután nem volt hajlandó távozni a hatalomból, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) tagállamainak hadereje bevonult Gambiába, hogy távozásra kényszerítse a leváltott államfőt. Jammeh végül pénteken beleegyezett abba, hogy távozik az ország éléről, és elhagyja Gambiát. Az egyik feltétele az volt, hogy nem vonhatják bűnügyi eljárás alá. 

A volt elnök szombat este egy Conakryba, Guinea fővárosába tartó különgépre szállt fel családjával és a guineai elnökkel együtt, aki a politikai patthelyzet rendezését szolgáló ECOWAS-delegáció tagja volt. Jammeh Conakryból Malabóba, Egyenlítői-Guinea fővárosába repült tovább. Egyenlítői-Guinea nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának, így a volt elnöknek attól nem kell félnie, hogy Hágában felelősségre vonják.

Az új elnök, Adama Barrow bejelentette: egységkormány létrehozását fogja javasolni, egyúttal pedig felállítanak egy bizottságot annak feltárására, hogy Jammeh milyen jogsértéseket követett el 22 éves uralma alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?