Elvesztette a választást, mégis a helyén maradt Gambia elnöke

Banjul |

<p>Kilencven napra szóló szükségállapotot hirdetett ki kedden Gambia elnöke két nappal azelőtt, hogy át kellene adnia a hatalmat decemberben megválasztott utódjának.</p>

Yahya Jammeh elnök azzal indokolta rendelkezését, hogy "példátlan és rendkívüli külföldi beavatkozás" zavarta meg a december 1-jei választást, amelyet elvesztett Adama Barrow-val szemben.   

Jammeh a voksolás után elismerte vereségét, de aztán hamar meggondolta magát, és szabálytalanságokra hivatkozva elutasította, hogy átadja a hatalmat. Pártja még december közepén beadvánnyal fordult az ország legfelsőbb bíróságához, melyben a választás eredményének megsemmisítését és új választás kiírását kéri.

A gambiai állami tévécsatorna kedden azt bizonygatta, hogy a szükségállapotnak köszönhetően nem alakul ki hatalmi űr arra az időre, amíg a legfelsőbb bíróság nem dönt Jammeh pártjának beadványáról.

Jammah 1994-ben vértelen puccsal került hatalomra, és 22 éven át vaskézzel uralta az országot, politikai ellenfeleit megkínoztatta és megölette. 2015-ben Gambiát iszlám köztársaságnak kiáltotta ki.

Hatalma mindazonáltal inogni tűnik: több helyi vezető azzal fenyegetőzik, hogy katonai erővel avatkozik be, ha Jammeh nem adja át a hatalmat. Ráadásul kedden a nigériai hadsereg egy magas rangú tisztje azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy Nigéria és más nyugat-afrikai országok hadműveletre készülődnek.       

Már december derekán is felröppentek olyan hírek, melyek szerint, ha Jammeh nem távozik önszántából, akkor a szomszédos országok erővel távolíthatják el. Marcel de Souza, a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége, az ECOWAS bizottságának elnöke egy rádióinterjúban "elképzelhető megoldásnak" mondta a katonai beavatkozást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?