GALÉRIA: Több százezren tüntetnek Prágában a kormány ellen

prága tüntetés
Prága |

Hatalmas kormányellenes tüntetés zajlik Csehországban.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök lemondását követelte szombaton Prágában a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte nagygyűlés legalább 200 ezer résztvevője

 A tüntetés szervezői szerint Andrej Babiš politikai szerepvállalása összeférhetetlen vállalkozói tevékenységével, ezért vagy meg kellene válnia vagyonától, vagy távoznia kellene a kormány éléről.

Mikulás Minár, a Millió pillanat a demokráciáért társulás elnöke közölte: ha Babiš az év végéig nem tesz eleget a követeléseknek, akkor január 7-én újabb tiltakozási hullámot indítanak el.

Andrej Babiš távozása érdekében a civil társulás aláírásgyűjtést is indított, s a cél legalább egymillió támogató megszerzése. A társulás korábbi, hasonló célú petíciója alá azonban a tervezett egymillió aláírást mindeddig nem sikerült összegyűjteni.

A kormányfő az Agrofert Holding tulajdonosaként Csehország második leggazdagabb embere. Az ellenzék, a civil szféra és a sajtó egy része azzal gyanúsítja, hogy visszaél politikai tisztségével és pozícióját személyes vagyonának gyarapodására használja. Bírálják azt is, hogy Babiš a rendszerváltás előtt tagja volt a kommunista pártnak, és állítólag együttműködött az állambiztonsági szolgálattal.

Babiš a vádakat elutasítja, és ismételten azt állítja: nem áll fenn összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában a hatályos törvény értelmében már vagyonkezelő alapokba helyezte

A szervezők mintegy 300 ezerre, a rendőrség pedig 200 ezerre becsülte a Letná téri tüntetés résztvevőinek számát. Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulás Csehországban.

"Harminc éve szabadságban és demokráciában élünk, az embereknek joguk van a véleménynyilvánításhoz, ezt senki sem tiltja nekik" - mondta Babiš még a tüntetés előtt újságíróknak. Leszögezte: Csehországban szabad választásokat tartanak, s a kormány a választási eredmények alapján jön létre. Bírálóinak azt javasolta, méressék meg magukat a következő szabad választásokon.

 

Galéria

Benjamin Roll, a Millió pillanat a demokráciáért alelnöke kijelentette: tiltakozásuk nem a választási eredmények, hanem azon politikusok ellen irányul, akik visszaélnek a választásokon megszerzett hatalmukkal.

A cseh közszolgálati televízió által egyenes adásban közvetített tüntetésen elhangzott további követelés az volt, hogy távozzon tisztségéből Marie Benesová igazságügyi miniszter. Benesovát azzal gyanúsítják, hogy szükség esetén kész lenne leállítani a Babiš ellen folyó eljárásokat. A harmadik követelés, hogy erősítsék meg a bíróságok, az ügyészség és a közmédia függetlenségét. A tüntetésen elfogadott nyilatkozat ugyanakkor felszólította az ellenzéki jobboldali pártokat, hogy a demokrácia védelme érdekében fogjanak össze és legyenek aktívabbak.

A Letná téri tüntetésen és a közszolgálati hírtelevízióban elhangzott beszédekben többször is elhangzott: nem szabad megengedni, hogy náluk is a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló helyzet alakuljon ki. A prágai megmozdulás résztvevői szerint a kormányzat mindkét országban megsérti a demokrácia szabályait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?