Futballstadion elleni merényletet tervezőket tartóztattak le Szaúd-Arábiában

Dubaj |

<p>Futballstadion melletti robbantásos merényletre készülőket, továbbá rendőrök meggyilkolását tervező iszlám terroristákat tartóztattak le Szaúd-Arábiában - adta hírül vasárnap a sivatagi királyság belügyminisztériuma.</p>

A közlemény szerint a két összeesküvés nyolc gyanúsítottja került rács mögé az utóbbi hetekben. Az egyik csapat rendőrtisztekkel akart végezni. A hatóság még idejében elejét vette, hogy a négy szaúdi elkezdhesse megvalósítani tervét. A közlés szerint a gyanúsítottak az Iszlám Állam harcosai, és a dzsihadista terrorszervezet egyik vezetőjétől, Szíriából kapták a parancsokat. 

A másik összeesküvés mögött csak feltételezhető, hogy szintén az Iszlám Állam áll. Ennek a csapatnak meglehetősen színes a nemzetiségi összetétele: két pakisztáni, egy szudáni és egy szíriai férfi tervezte, hogy autóbombát robbant egy dzsiddai labdarúgó-stadionnál, amikor Szaúd-Arábia válogatottja játszik az Egyesült Arab Emírségek csapatával. A robbantás tervezőit október 10-én tartóztatták le, egy nappal a meccs előtt. 

A szaúdi belügyminisztérium közölte azt is, hogy további kilenc embert gyanúsítanak a két összeesküvéssel kapcsolatban - nyolc szaúdit és egy bahreinit -, ám az illetőket még nem sikerült őrizetbe venni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?