Francois Hollande: Többet kell tenni a hagyományos vasútvonalakért

Párizs |

<p>Franciaországnak ezentúl a hagyományos vasútvonalak karbantartására kell összpontosítania a szuperexpresszek (TGV) előnyben részesítése helyett - mondta vasárnap Francois Hollande francia államfő a két nappal ezelőtti vonatszerencsétlenség kapcsán, amelyben hatan meghaltak és harmincan megsérültek.</p>

"Az első következtetés, amelyet le fogunk vonni, az, hogy az elkövetkező évek fontos beruházásaiban a hagyományos vasúti vonalak fognak előnyt élvezni (a TGV-k helyett)" - hangsúlyozta az elnök a nemzeti ünnep alkalmából adott félórás televíziós interjújában.     A köztársasági elnök értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az előző kormányzat idején "mindenhova TGV-vonalakat ígértek", miközben nem volt meg hozzá az anyagi fedezet és eközben a már meglévő hagyományos vasúti vonalak karbantartását elhanyagolták.     Jean-Marc Ayrault kormányfő a közelmúltban - még a pénteki baleset előtt - jelentette be, hogy Franciaország egyelőre nem fejleszti tovább az Európában példanélküli szuperexpressz-hálózatát, hanem a hagyományos vonalakon közlekedő szerelvények elöregedett vagonjainak lecserélését részesíti előnyben.      Az első vizsgálatok szerint egy váltó meghibásodása okozta azt a balesetet, amelynek során a Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken kisiklott a fővárosból Limoges városa felé tartó gyorsvonat. Ennek kapcsán az államfő megjegyezte, hogy az még kérdés, hogy karbantartási hiba vagy pedig a váltó egyik alkatrészének elöregedése okozta-e a szerencsétlenséget.     Nicolas Sarkozy előző államfő esetleges politikai visszatérésétől nem tart Hollande, aki szerint "a volt elnök nyugodtan lehet ismét jelölt" a 2017-es elnökválasztáson. A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) megerősödése viszont aggasztja a köztársasági elnököt: "nagyon súlyosnak" tartja Hollande, hogy az FN a francia politikai élet középpontjának tekinti önmagát.      Az interjút megelőzően a köztársasági elnök nyitotta meg a Champs-Elysées-n a hagyományos párizsi katonai díszszemlét, amelynek a sikeres francia katonai beavatkozást követően a NATO-erők keretében Maliban szolgálatot teljesítő afrikai békefenntartó katonák és az Európai Unióhoz két hete csatlakozott Horvátország volt a díszvendége.     A Maliban a szélsőséges iszlamista erők visszaszorítására fél évvel ezelőtt francia segítséggel indított katonai beavatkozás Hollande szavai szerint "győzelem Afrikának és győzelem a terrorizmus ellen". Az elnök szerint ezért Franciaország "büszkeséget kell, hogy érezzen".      "Franciaország az afrikaiakkal együtt megmozdult, Európa támogatott minket, az ENSZ biztosította a kereteket, igen, ez győzelem" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: "Engem nem azért üdvözöltek Afrikában, amit tettem, hanem azért, amiről döntöttem. Akik cselekedtek, azok a francia katonák voltak".      "Maliban legyőztük a terrorizmust, de még nem győztük le mindenhol - hangsúlyozta Hollande. Jelezte, hogy Franciaország más országokat is segíteni fog, ha felkérik rá, de nem fog "mindenhol háborúzni".      Maliban jelenleg még 3200 francia katona teljesít szolgálatot, az elnökválasztás nyugodt körülményeinek biztosítására, amelynek első fordulója július 28-án esedékes. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?