Franciaország európai segítséget kért az erdőtüzek megfékezéséhez

erdőtűz franciaország

Az Európai Unió segítségét kérte Franciaország az erdőtüzek megfékezéséhez – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.

„Gyorsan számíthatunk erősítésként két horvát Canadair, két portugál Air Tractor repülőgépre, valamint egy cseh és egy szlovák Black Hawk teherhelikopterre” – írta a francia elnök az X közösségi oldalon.

Az ország délnyugati részén található Gironde megyében csütörtökön csaknem 5 ezer hektárnyi terület égett egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt, amelyet eddig nem sikerült megfékezni. Több lakóház is leégett a prefektúra közlése szerint, amely mintegy 20 ezer ember kitelepítését rendelte el.

A tűz szerdán kezdődött a Bordeaux-tól nyugatra található Arcachon-öböl közelében, majd csütörtökön a délebbre felvő Biscarosse-nál is fellángolt egy tűz, amely gyorsan terjed a környező erdőben, és estére elérte a város szélét, ahonnan ötezer embert telepítettek ki elővigyázatosságból.

A hatóságok tájékoztatása szerint a települések mellett nyolc üdülőközpontot és három kempinget is ki kellett üríteni.

A délkeleti Var megyében kedden tört ki tűz, és 2700 hektáron terjedt el a Gros Besillon nevű hegygerincnél, ahol 25 lakóház teljesen leégett.

A kormány szerint január óta több mint 12 500 tűzeset történt, és több terület égett le, mint 2022-ben, amikor közel 30 ezer hektáron pusztítottak tüzek és körülbelül 50 ezer embert evakuáltak, szintén Gironde megyében.

Egész Európában nagyobb területet égettek fel a tűzvészek az idén az elmúlt húsz év éves átlagánál, miközben a világ leggyorsabban felmelegedő kontinensén május vége óta három, gyakorlatilag egymást követő hőhullámot kellett átvészelni.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?