Folytatódtak az izraeli légi támadások a Gázai övezetben, több mint 280 halott

<p>Az izraeli légierő folytatta vasárnap az immár második napja tartó légi hadjáratát a Hamász iszlamista mozgalom célpontjai ellen a Gázai övezetben, a halottak száma már meghaladja a 280-at.</p>

Az izraeli hadsereg vasárnap délben kiadott közleménye szerint az utóbbi huszonnégy óra légicsapás-sorozatában mintegy 230 célpontot vettek tűz alá, elsősorban a Hamász infrastruktúráját, épületeket, fegyverraktárakat vagy rakétakilövő állásokat. Szombat reggel óta 286 palesztin vesztette életét, több mint 700 pedig megsebesült az izraeli csapásokban.

A zsidó állam - indoklása szerint - azért kezdett eddig soha nem látott méretű műveletet a Hamász radikális mozgalom ellen, hogy véget vessen az izraeli területek ellen irányuló rakéta- és aknavetős támadásoknak.

Az izraeli kormány vasárnap úgy döntött, hogy újabb tartalékosokat mozgósít. A következő napokban 6500 tartalékost hívnak be szolgálatra, hogy segítsék a hadsereg felkészülését arra az esetre, ha a harcok kiszélesednének. Izraeli gyalogsági és páncélos alakulatok sorakoztak fel a Gázai övezet határain, hogy bármikor bevethetőek legyenek.

Palesztin rakéták eddig soha nem látott mélységben csapódtak be vasárnap a legnagyobb dél-izraeli város, a Gázai övezet határától mintegy 38 kilométerre fekvő Asdod közelében. A várost két Grad típusú rakéta is elérte, de robbanásuk nem okozott személyi sérülést. Az a tény, hogy a második legnagyobb izraeli kikötőváros, Asdod a palesztinok célkeresztjébe került, megerősíti Izrael azon aggodalmát, miszerint a palesztin fegyveresek képesek a nagyobb izraeli városokat rakétáik hatótávolságába vonni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?