Folytatódott Jozef Roháč összevont büntetőpere

Budapest |

<p>Tanúmeghallgatással folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Roháč büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken.</p>

A bíróság a jogerős szabadságvesztését töltő Radnai Lászlót hallgatta meg tanúként. Az Energol-ügyben érintett Radnai Lászlót bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek a kecskeméti maffiaperben, majd később félbeszakították büntetését. A Prisztás József 1996-ban történt megölése miatt indult büntetőügyben terhelő vallomást tett Portik Tamásra.

    A keddi tárgyaláson Radnai László elmondta, egy vidéki házban történt találkozón - ahova csuklyával a fején vitték - Portik Tamás megemlítette, hogy az Aranykéz utcai robbantás mögött "ők állnak".

    Radnai László Boros József Károlyt, az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott vállalkozót jellemezve azt mondta, hogy a férfi "klasszikus szélhámos volt". Megemlítette, hogy a meggyilkolt vállalkozó a 1990-es években rászokott a kábítószerre.

    Szólt arról is, hogy tudomása szerint Boross József Károly vallomása alapján "szálltak rá" Portik Tamásra.
    Jozef Roháčról Radnai László azt mondta, úgy tudja, hogy a "Fogasként", illetve "Fogászként" emlegetett férfi az Energolhoz kötődött.

    Portik Tamás és Jozef Roháč a tárgyaláson azt mondták, hogy Radnai László nem szavahihető. Portik Tamás szerint Radnai László több dologban is hazudik. Jozef Roháč a tanúnak azt mondta: változott a politikai helyzet, "és ezért kellesz nekik".

    A tárgyalás rendjét géppisztollyal felfegyverzett, golyóálló mellényes, maszkos kommandós vigyázta.

    A bíróság szeptemberben döntött a két ügy egyesítéséről, mert mindkettőnek Jozef Roháč a vádlottja. A szlovák férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Portik Tamás megbízásából pedig a budapesti Aranykéz utcában felrobbantotta - a Boros Tamásként emlegetett - Boros Józsefet, mert terhelő vallomást tett megbízójára egy másik bűnügyben.

    A Fővárosi Főügyészség Jozef Roháč és Portik Tamás ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az Aranykéz utcai robbantás ügyében, és életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlott esetében. A vádirat szerint Jozef Roháčot Portik Tamás másodrendű vádlott azért bízta meg Boros József megölésével, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett rá és társaira több bűncselekménnyel kapcsolatban. Jozef Roháč a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef H.-t is bevonta. Jozef Roháč beszerezte a robbanóanyagot, távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint feltérképezte a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat. Jozef Roháč utasításai szerint Jozef H. a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtette, amelyet hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót ezután leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett naponta közlekedett.

    Boros József 1998. július 2-án, nem sokkal dél előtt gépkocsival érkezett a helyszínre, ahol a vád szerint Jozef Roháč már lesben várta, és amikor a sértett elsétált a Polski Fiat közelében, működésbe hozta a robbantószerkezetet.

    A robbantás következtében Boros József és még három ember életét vesztette, húszan különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. Az áldozat ismert vállalkozó volt, akit a rendőrség koronatanúként tartott számon az olajmaffiaügyben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?