Folytatódott az államfőválasztás Csehországban

cseh választások
Prága |

Folytatódott az államfőválasztás Csehországban. Szombaton, a már hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig  tartanak nyitva. 

Az ország legmagasabb alkotmányos tisztségért kilenc jelölt versenyez. Miloš Zeman jelenlegi elnökön kívül a többi jelölt döntően a vállalkozói, részben a tudományos és kulturális szférában volt eddig tevékeny.

Becslések szerint az első napon, pénteken, a választási részvétel átlagban  40-45 százalékos volt. Várható, hogy mindkét napon 60 százalék körül alakul, ami megfelelne a 2013-ban lezajlott első közvetlen államfőválasztás első körében való 61 százalékos részvételnek.

Az első napi voksolást egy incidens zavarta meg, amikor az ukrán Femen nőjogi mozgalom egyik tagja a választási helyiségben megpróbálta megtámadni Milos Zeman államfőt. 

 Amikor az államfő felesége kíséretében belépett a választási helyiségbe, a fiatal nő levetette az ingét, és kiabálva Zemanra akarta vetni magát. A testőrök ezt megakadályozták, és az aktivistát a földre teperték. A hölgy mezítelen felsőtestére "Zeman, Putin's slut" - Zeman Putyin szajhája - szavak voltak festve. Az aktivista ezt a jelmondatot kiabálta akkor is, amikor Zemanra akart támadni.

A cseh államfőnek nem történt semmi baja. Később feleségével együtt visszatért a terembe, és mindketten leadták szavazatukat. 

A közvélemény-kutató intézetek és a prágai sajtó gyakorlatilag biztosra veszik, hogy a választás első körét Miloš Zeman jelenlegi államfő megnyeri, de nem szerzi meg a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot, így második választási fordulót kell tartani, amelybe az első körben két legsikeresebb jelölt jut. Zeman mellett  leginkább Jirí Drahost, a cseh tudományos akadémia volt elnökét várják a második körbe.

Öt éve az első körből Milos Zeman és Karel Schwarzenberg jutottak tovább a leadott szavazatok 24,2, illetve 23,4 százalékának a megszerzésével. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?