Folytatódnak az elnök elleni tüntetések a szudáni fővárosban

szudán

Szudániak ezrei tüntettek vasárnap, immár második napja a hadsereg kartúmi főhadiszállása előtt a 30 éve hatalmon lévő Omar el-Besir elnök lemondását követelve.

"Béke, igazság, szabadság" - skandálták a tüntetők az elmúlt négy hónap fő jelszavát ismételve a hadsereg főhadiszállásának, a védelmi minisztériumnak és az elnöki rezidenciának helyt adó épület előtt - közölték szemtanúk. Sok tüntető az éjszakát is a helyszínen töltötte, nem hagyva ott a helyszínt az előző napok tüntetései után.

"Nem megyünk el innen, amíg le nem mond" - mondta az egyik tüntető, Oszama Ahmed, az 1989-ben államcsínnyel hatalomra került, 75 éves Besir elnökre utalva.

A tüntetők eltorlaszolták a közelben lévő, Kartúmot Baharival összekötő hidat, hatalmas dugókat idézve elő a fővárosban.

Szombaton férfiak és nők ezrei gyűltek össze a tiltakozó mozgalom kezdete óta tartott legnagyobb gyűlésre, többeknek sikerült eljutniuk a hadsereg főhadiszállása elé.

A hadsereg nem lépett közbe, de a rohamrendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget, a tiltakozók kövekkel dobálták a rendvédelmi erőket.

A szomszédos Omdurmán városban egy tiltakozó meghalt egy tüntetésen, a hatóságok szerint ezzel 32-e emelkedett a tiltakozó mozgalom kezdete óta történt összetűzések halálos áldozatainak száma. Előzőleg a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet legalább 51 halottról számolt be.

A kenyér árának háromszorosára emelése miatt december 19-én kezdődött tiltakozó mozgalom hamarosan országszerte Besir-ellenes megmozdulásokba torkollott. Az államfő február 22-én országos szükségállapotot rendelt el tiltakozás megfékezése érdekében, a tüntetések azonban ennek ellenére kiújultak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?