Földrengéseket váltott ki a gigantikus erejű észak-koreai atomrobbantás

Phenjan |

<p>Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki - közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet. Több szaktekintély szerint a robbanás legalább tízszer akkora erejű volt, mint a tavaly szeptemberi ötödik.</p>

Az első vasárnapi rengés, amelynek erősségét végül 6,3-asnak mérte a dél-koreai, a kínai és az amerikai földrengéstani intézet, az ismert Punggje-ri kísérleti telepnél, körülbelül 10 kilométerrel a felszín alatt indult el, a második pedig, amely a kínai intézet szerint 4,6-es erősségű volt, közvetlenül felette, a földfelszínről, nyolc perccel később.

A második rengést az idézhette elő, hogy beomlott az első okozta üreg.

Az első rengést közép-európai idő szerint 5 óra 34 perc körül észlelték. Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora, száz kilotonnás, mint a tavaly szeptemberi ötödik - közölte szinte egybehangzóan a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora.

A dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy az első rengés mesterséges volt, riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

Kono Taro japán külügyminiszter újságíróknak beszámolt arról, hogy Tokió tiltakozott Észak-Koreánál a robbantás miatt, és elfogadhatatlannak nevezte.

Az észak-koreai határhoz közel lévő Jancsi kínai város egyes lakosai arról számoltak be, hogy körülbelül 10 másodpercen át érezték az első rengést, majd a másodikat is.

Észak-Korea néhány órával korábban jelentette be, hogy "nagy pusztító erejű" hidrogénbombát fejlesztett ki, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra, s amelyet Kim Dzsong Un elnök vasárnap személyesen is megvizsgált.

A washingtoni Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, és megvitatta vele "az Észak-Koreára gyakorolt nyomás maximalizálása érdekében teendő lépéseket". Az erről szóló közleményből nem derül ki, hogy a beszélgetés a feltételezett észak-koreai atomkísérlet előtt vagy után történt.

Dél-koreai médiumok áprilisban jelentették, hogy Észak-Korea befejezte az előkészületeket egy újabb kísérleti atomrobbantáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?