Fidesz: a kormány válságkezelő programja alkalmatlan

Budapest |

<p>A Fidesz szerint a kormány válságkezelő programja alkalmatlan a kialakult gazdasági helyzet kezelésére, a kormány szembe megy az EU ajánlásokkal; erről az ellenzéki párt alelnöke beszélt szombaton Budapesten.</p>

A 2009-es költségvetésből hiányoznak azok az elemek, amelyek alkalmasak lennének a mára kialakult gazdasági helyzet kezelésére, s amely eszközöket az EU Bizottság is kívánatosnak tart a válság megoldására - mondta Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatón. Közölte: a költségvetésben nincs szó adócsökkentésről, elmarad a beruházások élénkítése, a kormány nem tervezi a meglévő munkahelyek megtartását, újak létrehozását sem.

 A Fidesz alelnöke elmondta: a pártja fenntartja korábbi álláspontját, mely szerint a kormány "még mindig szembemegy az EU jelenlegi gyakorlatával és ragaszkodik is ehhez a javaslatsorhoz, és nem is akarja ezt a javaslatsort megváltoztatni". A politikus szerint a kormány nem tesz intézkedéseket a munkahelyek megvédésére, új munkahelyek létrehozására, sőt a közszférában dolgozóktól elveszi a 13. havi juttatást, bérüket befagyasztja. Úgy vélte, mindez a kormány alkalmatlanságát és "megdöbbentő szociális érzéketlenségét" mutatja.

Közölte: ha a kormány az ellenzék szava helyett az Európai Bizottság szavát hallgatná meg, akkor nem lenne szó a bérek befagyasztásáról, a 13. havi bér elvételéről sem. Mint mondta, helytelen a kormánynak az az álláspontja, hogy csak számolja az elbocsátások számát.

A politikus emlékeztetett: az EU Bizottság a héten megfogalmazta ajánlásait a tagországok részére a válságkezeléssel kapcsolatban. Eszerint beruházások élénkítésére, adócsökkentésre, kereslet növelésre van szükség. Hozzátette: a bizottság javaslatot tesz a bizalom növelésére is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?