Fiatal lányokat molesztáltak kiskorú menedékkérők Belgiumban

Brüsszel |

<p>Kiskorú menedékkérők legalább három fiatal lányt szexuálisan zaklattak néhány nappal ezelőtt egy vonaton Belgiumban - jelentette a helyi sajtó pénteken.</p>

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap értesülései szerint a Brüsszel és a vallóniai Tournai között közlekedő vonaton történt a molesztálás múlt vasárnap. Az incidenssel kapcsolatban eddig három bejelentés érkezett.

A három gyanúsítottat már Tournai pályaudvarán kihallgatták. Az ügyben eljárást indítottak szexuális agresszió miatt, a zaklatókat viszont szabadon engedték, és azóta már el is hagyták Belgiumot. 

A Het Laatste Nieuws című újság tájékoztatása szerint a kiskorú elkövetők Franciaországban tartózkodó szíriai menedékkérők, közülük a legidősebb is mindössze 13 éves.

A helyi lapok a történtek kapcsán felidézték a németországi Kölnben szilveszterkor történt zaklatásokat. A városban mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak ki, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Két nőt meg is erőszakoltak. Áldozatok és tanúk arab vagy észak-afrikai származású támadókról számoltak be. 

Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?