Ferenc pápa szentté avatta az Újvilág első keresztény mártírjait

Vatikánváros |

<p>Szentté avatta Ferenc pápa vasárnap az Újvilág feltehetően első keresztény mártírjait, három tizenéves fiút, és további 32 személyt, zömükben szintén mártírokat.</p>

A ceremónia a Szent Péter téren több tízezer fős tömeg előtt zajlott. Az Újvilág első keresztény mártírja feltehetően az a Cristoforo névre keresztelt indián fiú volt, akit a mai Mexikó területén ferences szerzetesek térítettek a keresztény hitre. A fiú 1527-ben, 13 évesen megpróbálta rábírni törzsfőnök apját, hogy pogány hitét cserélje fel a keresztényivel, ám az apa ezen annyira feldühödött, hogy saját kezével végzett fiával: előbb megverte, majd máglyára taszította. 

Két évre rá két újabb fiúval végeztek ugyanazon a vidéken keresztény hitük miatt törzsbelijeik: a keresztségben Antonio nevet kapott fiú 12,  Juan pedig 13 évesen halt mártírhalált.

Ferenc pápa ugyancsak szentté avatott vasárnap 30 mártírt, akiket Brazíliában gyilkoltak meg 1645-ben hitük miatt. Őket azonban nem pogány őslakosok, hanem keresztények ölték meg: katolikusokat üldöző kálvinista holland zsoldosok.

A pápa szentté avatott továbbá egy olasz és egy spanyol papot. Előbbi a 18. században élt, utóbbi a 19-ik végén és a 20. elején. Ők nem voltak mártírok, munkásságukkal szolgáltak rá emlékük tiszteletére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?