Ferenc pápa szentmiséjével véget ért a krakkói ifjúsági találkozó

Krakkó |

<p>Ferenc pápa vasárnap a Krakkó melletti Brzegiben létesített Irgalmasság Kampuszán mutatta be az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) záró szentmiséjét. A katolikus egyházfő a szentmise végén bejelentette, hogy a következő világtalálkozót 2019-ben Panamában tartják meg.</p>

A hatnapos programot lezáró, több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros - köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek - és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel, valamint Juan Carlos Varela panamai elnök is.    A katolikus egyházfő homíliájában arra bíztatta a fiatalokat, hogy ne féljenek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben. "Ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára" - fogalmazott.    Ferenc pápa hozzátette: a Teremtő valódi bátorságra hív, arra, hogy "legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is".    Ferenc pápa szerdán érkezett Krakkóba. Csütörtök délelőtt Czestochowába utazott, ahol a legismertebb lengyel zarándokhelyen mutatott be szentmisét abból az alkalomból, hogy Lengyelország 1050 éve vette fel a kereszténységet.    A katolikus egyházfő csütörtök este a krakkói Blonia-mezőn megtartott ünnepségen találkozott először a fiatalokkal, ahova villamoson érkezett mozgássérült fiatalok társaságában.    Az IVT résztvevőihez intézett beszédében hangsúlyozta: az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat. "Az egyház (...) tanulni akar tőletek, hogy megújítsa az Atya irgalmasságába vetett bizalmát".  Istennek "mindig fiatalos az arca, és szüntelenül hív bennünket, hogy az ő királyságához tartozzunk" - fogalmazott.    Ferenc pápa lengyelországi apostoli útjának harmadik napján ellátogatott az egykori auschwitzi náci német haláltáborba. A katolikus egyházfő a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül lépett be a volt Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imában merült el. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.    Az ima után Ferenc pápa 12 holokauszt-túlélővel beszélgetett, majd megcsókolta és megáldotta őket. A pápa ezután a mártír ferences, Maximilian Kolbe halálcellájában imádkozott, aki 1941-ben önként vállalta az éhhalált egy családos fogolytársa helyett. Ezután a pápa a következőt írta az auschwitzi múzeum emlékkönyvébe: "Uram irgalmazz népednek! Bocsásd meg ezt a nagy kegyetlenséget!"     Péntek délután a pápa felkereste a krakkói gyermekklinikát, ahol beteg gyermekekkel, szüleikkel és a kórház dolgozóival találkozott. Látogatása során hangsúlyozta, hogy a valódi emberi és keresztény kultúra a hátrányos helyzetű embereket állítja a társadalmi és politikai figyelem középpontjába. "Meg szeretnék állni minden beteg gyermek, minden ágy mellett, egyenként átölelni benneteket, és - akár csak egy pillanatra is - mindegyikőtöket meghallgatni, és csendben szembesülni azokkal a kérdésekkel, amelyekre nem létezik azonnali válasz" - fordult  a pápa a kórház gondozottjaihoz.    Ferenc pápa szombat délelőtt a krakkói II. János Pál-szentélyben lengyel papoknak, szerzeteseknek és kispapoknak mutatott be szentmisét, este pedig közösen virrasztott a fiatalokkal. Az imavirrasztás elején arról beszélt, hogy a terrorra nem lehet még nagyobb terrorral felelni, a világon terjedő háborúkra pedig a barátság, a testvériség, a közösség és a család jelenti a választ.    Ferenc pápának ez volt a 15. külföldi útja.     A lengyel belügyi tárca közlése szerint a szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezett IVT komolyabb incidensek nélkül zajlott. A találkozón négyezer magyar fiatal vett részt.    Az ifjúsági világtalálkozók ötlete Szent II. János Pál pápától ered, az elsőt 1984-ben rendezték meg Rómában. A két-három évente megszervezett program elsődleges célja, hogy megismertesse Krisztus üzenetét a világ fiataljaival. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?