Ferenc pápa is közvetített a szeptemberi fogolycsere megszervezésében

Ferenc pápa k

Ferenc pápa is közvetített az Ukrajnában szeptemberben megvalósult fogolycsere érdekében – közölte csütörtöki számában a La Civilta Cattolica című olasz jezsuita folyóirat.

A lap azt a szeptember 15-én lezajlott beszélgetést közli, amely Ferenc pápa és a Vallások Világtalálkozójának orosz és fehérorosz jezsuita delegációja résztvevői között zajlott a kazahsztáni Nur-Szultanban (ma Asztana).

Ferenc pápa elmondása szerint „korábban a Vatikánban fogadott kihallgatáson egy ukrán fogolycserén dolgozó katonatisztet, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vallásügyi tanácsadójának kíséretében érkezett. Egy több mint 300 hadifogoly nevét tartalmazó listát adtak át neki, és azt kérték, hogy próbáljon tenni valamit egy esetleges fogolycsere érdekében”.

A kérésnek eleget téve Ferenc pápa azonnal felhívta a vatikáni orosz nagykövetséget, majd arról érdeklődött, hogyan járhatna közben egy lehetséges fogolycsere, vagy annak felgyorsítása érdekében. A katolikus egyházfő további részletekre nem tért ki a dialógus során.

A beszélgetést mindössze egy héttel azután közölte a jezsuita folyóirat, hogy az orosz és az ukrán fél az eddigi legnagyobb, 270 embert érintő fogolycserét bonyolította le. Szeptember 22-én az oroszok összesen 215 embert adtak át Ukrajnának 55 orosz hadifogolyért cserébe.

A folyóirat szerint a pápa a találkozón felidézte a háború kitörésének másnapján, a vatikáni orosz nagykövetségen tett látogatását is. A látogatás során azt mondta a nagykövetnek, hogy „véleménye szerint az orosz támadás a harmadik világháború kezdetét jelenti”, hozzátéve, hogy „ha lehetőséget kap, szeretne személyesen beszélni az orosz elnökkel”.

A pápai állam február 24-e, az ukrajnai háború kezdete óta többször is közölte, hogy a konfliktust „embertelennek és értelmetlennek tartja”. A háború befejezése érdekében a Vatikán folyamatosan arra törekszik, hogy mindkét országgal fenntartsa diplomáciai kapcsolatait, és párbeszédet próbáljon kezdeményezni a szemben álló felek között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?