Ferenc pápa első egy hónapja

<p>Közvetlenség, egyszerűség, az emberekhez való közelség - ezekkel a jelzőkkel foglalta össze az olasz sajtó a március 13-án megválasztott Ferenc pápa első egy hónapját az egyház élén.</p>

 

Ferenc pápa minden eddigi tette annyira "természetes és hétköznapi volt, hogy éppen ezért különlegesnek tűnt" - írta az új egyházfő első harminc napját "csodálatosnak" nevező Famiglia Cristiana. Az olasz katolikus hetilap szerint az új pápa egy hónapja "az emberekhez közel van". Ferenc pápa "csökkentette a távolságot az egyház és a hívők között és a nem hívőkkel szemben is".     Megválasztása másnapján az új pápa nem költözött be az apostoli lakosztályba; egy hónap elteltével még mindig a vatikáni Szent Márta-házban lakik, ahol a menzán eszik, és reggelente a vatikáni dolgozókkal, a takarítószemélyzettel vagy a szentszéki napilap újságíróival vesz részt a misén.     Ferenc pápa nem cserélte le a piros pápai papucscipőre eddigi fűzős félcipőjét, amelyet megtalpalva küldött utána a Vatikánba argentin cipésze. Telefonon szólt Buenos Aires-i újságosának, hogy lemondja eddigi lapelőfizetéseit. Az új egyházfő maga ment el kifizetni a számlát abban a római szállodában, ahol a konklávéig lakott.     Ferenc pápa "meghódította a világot egyszerűségével, egyenességével, spontaneitásával és bölcsességével" - hangoztatta az Avvenire olasz katolikus napilap.     A magát nem pápának, hanem "Róma püspökének" nevező egyházfő mindenekelőtt a hívőkkel való kapcsolatot keresi: az audienciák és misék előtt minél több embert személyesen üdvözöl, a Szent Péter teret nyitott autóval járja körbe, és erről leszállva karolja át a gyerekeket és betegeket.     Beszédei és homíliái rövidek, a szertartásokat egyszerűsítette, majdnem kizárólag olaszul beszél és elődeivel ellentétben húsvétkor sem köszöntötte 65 nyelven a világ népeit. Az új pápa gyakran mesél anekdotát, többször saját nagyanyját idézi, vagy papi szolgálata tapasztalatairól mesél.     Ferenc pápa eddigi üzenete arról szólt, hogy "szegény egyházat akar a szegényeknek", hogy az egyháznak ki kell lépnie a világba és el kell mennie a társadalom peremén élőkhöz, szegényekhez, kórházban, börtönben levőkhöz, magányosokhoz. Pápai programjának része, hogy a keresztényeknek bátran és örömmel kell vállalni hitüket, az egyháznak pedig a tőle eltávolodottakat és a nem hívőket is meg kell szólítania. Kiemelte a fiatalok és a nők szerepét az evangelizációban. Nagycsütörtökön a fiatalkorúak római börtönében 12 fiúnak és lánynak mosta meg a lábát, közöttük muzulmánoknak is.     A Vatikánt Ferenc pápa megválasztása óta ellepő hatalmas tömeg "igazi papnak" nevezi az új egyházfőt, aki az olaszokat leginkább XXIII. János pápára emlékezteti.    A sajtót a konklávé után egy hónappal leginkább az érdekli, hogy az eddig a "gesztusok pápájaként" bemutatkozó egyházfő, miként fogja folytatni tevékenységét. Várakozás előzi meg a kúria átalakítását, az új pápa egyházpolitikáját, a XVI. Benedektől örökölt problémák megoldását, köztük a pedofil-botrányt, a vatikáni bank gyanús ügyeit, a Vatileaks-dossziét.     Az első lépést Ferenc pápa szombaton megtette a nyolc bíborosból álló tanácsadói testület kinevezésével.      
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?