Ferenc pápa elítélte a stockholmi Korán-égetést

Ferenc pápa k

Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést, a katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.

„Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk azokat, akik hisznek benne, minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani” – mondta a katolikus egyházfő. „Dühös vagyok, és undorodom ezektől a megnyilvánulásoktól. A szólásszabadság sohasem lehet mások megvetésének eszköze, és ennek engedélyezését el kell utasítani és el kell ítélni” – nyilatkozott a pápa.

Stockholm központjában a Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből múlt hét szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett. Momika ellen utólag etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.

A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, köztük Törökország is, amelynek még ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását.

Míg a svéd rendőrség a közelmúltban elutasított néhány Korán-ellenes demonstráció iránti kérelmet, a bíróságok felülbírálták ezeket a döntéseket, mondván, hogy megsértették a szólásszabadságot.

Vasárnap az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén közös intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen. Ezenkívül abban is egyetértettek, hogy a vallási gyűlölet megfékezésére a nemzetközi jogszabályokat kell alkalmazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?