Ferenc pápa azokról is megemlékezett, akiket a világ elfelejtett

Vatikánváros |

<p>Halottak napján tartott beszédében Ferenc pápa vasárnap az elhunytak mellett azokról emlékezett meg, akikről a római katolikus egyházfő szerint senki sem emlékezik meg.</p>

Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott Úrangyala-imádság (Angelus) előtti szavaival a háborúk és az erőszak áldozatairól emlékezett meg. Azokra, a világ különböző részein élő "kisemberekre" emlékeztetett, akiket "az éhezés és a nyomor nyom agyon, legyilkolják őket, mivel keresztények, vagy életüket áldozzák fel, miközben másokat szolgálnak".

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy halottak napján elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, de azokról is meg kell emlékezni, akikre senki sem emlékezik. Ferenc pápa vasárnap késő délután a Szent Péter-bazilika altemplomában az elhunyt pápák sírjainál imádkozik. Hétfőn misét mutat be a Szent Péter-bazilikában az elmúlt egy évben meghalt bíborosokért és püspökökért. 

Mindenszentek ünnepén, szombaton az egyházfő szintén a "mindennapok szentjeiről" beszélt, vagyis a szegények tömegeiről, akik háború, éhínség és üldözés elől menekülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?