Ferenc pápa: az egyház ereje nem a szerkezetében rejlik

Róma |

<p>Lendületet sürgetett az egyház missziójában Ferenc pápa pénteken a jezsuita rend római templomában bemutatott szentmisén.</p>

A Róma központjában levő Gesu templomban háromszázötven jezsuita pap koncelebrált Ferenc pápával a Jézus szent szíve nevű liturgikus ünnepen.    A rendalapító Loyolai Szent Ignác sírját őrző templomban bemutatott mise hálaadás is volt az új jezsuita szentért, Szent Faber (Favre) Péterért (1506-1546), a Jézus Társaság első papjáért, akit a pápa december 17-én avatott szentté.    Ferenc pápa homíliájában ismételten a papság és az egyház feladatairól beszélt. Úgy fogalmazott, az igazi jezsuita nem kizárólag magára összpontosítva éli életét, hanem mintegy kiürítve önmagát lealacsonyodik az őt övező világhoz, ami azt is jelenti, hogy nyitottá válik az emberek és a világ iránt.    "A folyamatos keresés, a szent és boldog nyugtalanság vezessen bennünket a világ felfedezésében" - mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy e nyugtalanság nélkül sivárrá válik az életünk.    Fáber Péter egyszerű ember volt, de nagy vágyak vezették. Csakis őszinte hittel, magasan szárnyalással, misszióval, merészséggel lehet megváltoztatni a világot, "vagy középszerűek maradunk és megelégszünk az apostoli programozás követésével" - hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette: az egyház erejét nem belső szerkezete adja, az egyház a lendületét "Isten mély és mindent megmozgató vizeiből merítheti".    "Az Evangéliumot nem inkvizíciós botozással, gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni" - fogalmazott az egyházfő.    A Gesu templomnál nagy tömeg várta Ferenc pápát. Ez volt a harmadik alkalom, hogy az egyházfő a római jezsuita templomba látogatott. Korábban július 31-én és szeptember 10-én járt itt, amikor a jezsuiták működtette Astalli menekültközpontot is felkereste.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?