<p>Fenyegető üzenetet kapott hétfőn számos iskola Németországban - jelentette a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.</p>
Fenyegető üzenetet kaptak, kiürítették az iskolákat
A fenyegető e-mail tartalmáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket. A Szászország tartományi rendőrség egy szóvivője az MDR-nek csak annyit mondott, hogy "nagyon komolyan" veszik az ügyet.
Azonban kora délután a tartományi rendőrség a Twitter-oldalán már azt közölte, hogy valószínűleg nem komoly a fenyegetés.
Az MDR hivatalosan nem megerősített értesülése szerint az e-mail erőszakos cselekményekről szól. Valamennyi érintett iskolához egyforma szövegezésű elektronikus levél érkezett.
A szászországi Lipcsében hét iskolához vezényeltek ki rendőröket. Az épületeket lezárták, a tanulók és a tanárok nem hagyhatják el iskolájukat.
A Szász-Anhalt tartományi Magdeburgban két gimnáziumot átkutattak, az egyikből a diákokat hazaküldték, a másikban folytatódik a tanítás. A Spiegel Online hírportálnak egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a fenyegető e-mailben délelőtt 10 órára jelezték egy bűncselekmény elkövetését. A rendőrség nem talált konkrét veszélyre utaló jeleket.
Fenyegető e-mail érkezett az alsó-szászországi Göttingenben is egy iskolába. A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság jelentése alapján pedig két helyi településén, Pegnitzben és Uffenheimban is fenyegető e-mailt kaptak egy-egy iskolában. Mindkét helyszínen kiürítést rendeltek el, a rendőrség átkutatta az épületet és nem talált semmit. A BR szerint meglehet, hogy rossz tréfáról van szó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.