Fennakadások a Csatorna-alagútnál

Calais |

<p>Utazók százai, hat Eurostar szuperexpressz-vonat utasai rekedtek szerdára virradó éjszaka több órára a franciaországi Calais városában, mivel migránsok hatoltak be a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútba, elállva a síneket, hogy megkíséreljék a felkapaszkodást a szerelvényekre.&nbsp;</p>

Három vonat végül kora hajnalban folytatta útját Londonba, míg három visszatért oda, ahonnan elindult, a párizsi, illetve londoni pályaudvarra.    Az alagútba behatolókat a rendőrség eltávolította.    Az egyik Londonba tartó vonat 1,6 kilométerre állt meg az alagút bejáratától és vesztegelt a nyílt pályán. Az utasok csaknem négy órán át ücsörögtek a sötétben, és egy ízben azt is mondták nekik, hogy legyenek csendben, figyeljék az olyan zajokat, amelyek arra utalnak, hogy emberek másznak fel a vagonok tetejére. A vonat felett körözve egy helikopter pásztázta reflektorfénnyel a környéket, míg az őrök végigjárták vonatot és ellenőrizték a sínpályát is. A szerelvényt végül visszairányították a calais-i pályaudvarra, ahol az utasok kiszálltak, hogy friss levegőt szívjanak és palackozott vizet is kaptak.    A La Manche csatorna alatti vasúti alagút az európai kontinenst Nagy-Britanniával összekötő legfőbb útvonal, amelyen keresztül mindennap több száz migráns próbál illegális módon, vonatra tett kamionokban elrejtőzve átjutni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?