Feminista és covidellenes tüntetéseket tartottak Lengyelországban

Feminista és covidellenes tüntetéseket tartottak Lengyelországban

A beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen tüntettek vasárnap több lengyel városban, köztük Varsóban a feminista mozgalom hívei; a fővárosi tiltakozáshoz a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt szigorításokat elutasító vállalkozók is csatlakoztak.

A néhány ezer embert összegyűjtő varsói tiltakozás résztvevői az egyik belvárosi tértől haladtak a lengyel kormánypárt elnökének, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettesnek a Zoliborz negyedben álló háza felé. A tüntetők több csoportban, az útjukat eltorlaszoló rendőrségi kordonokat megkerülve meneteltek, abortuszpárti és kormányellenes jelszavakat skandálva. Az akciót végül a szervezők felhívására befejezték.

A rendőrség figyelmeztette a tiltakozókat, hogy a járvány miatt gyülekezési tilalom van érvényben. Több tüntetőt őrizetbe vettek, egyeseket igazoltattak, pénzbírságokat szabtak ki.  A tiltakozók egy csoportja  összecsapott a  rendőrökkel.

Kisebb-nagyobb részvételű feminista tüntetéseket Lengyelországban október 22-e óta szerveznek. Aznap az alkotmánybíróság a lengyel alaptörvénnyel meg nem egyezőnek minősítette azt az előírást, amely lehetővé teszi a terhesség mesterséges megszakítását, amennyiben az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészségkárosodással fog világra jönni.

Az egyelőre nem  hatályos alkotmánybírósági döntés elleni tüntetések egy idő után kormányellenessé váltak, a feminista körökhöz más társadalmi csoportok is csatlakoztak. Így a vasárnapi tiltakozáson a járványintézkedések által érintett vállalkozók, köztük a górálok (hegyvidékek lakosai) is részt vettek. A lengyelországi hegyekben az idén egészségügyi szabályok betartása mellett üzemelhetnek a sípályák, de zárva tartanak a szállodák, ezért a helyi lakosok jelentős bevételkiesésre számítanak a téli idényben.

A vasárnapi tüntetést az 1981-es hadiállapot meghirdetésének 39. évfordulóján szervezték.

A több tucat ember halálával és tízezrek internálásával járó  hadiállapotot december 13-án hirdette ki az akkori lengyel kommunista miniszterelnök és egyben pártfőtitkár, Wojciech Jaruzelski tábornok. Az üldözések, internálások a Szolidaritás független szakszervezetet felszámolását, a kommunista rendszer megőrzését célozták.

Hagyományosan a hadiállapot áldozatairól a lengyelek közül sokan este a lakásaik ablakaiban meggyújtott gyertyákkal emlékeznek meg. Jaroslaw Kaczynski a vasárnapi feminista tüntetéssel egyidőben megkoszorúzta „a Szolidaritás papjának” nevezett, a kommunista állambiztonság által 1984-ben meggyilkolt Jerzy Popieluszko atya sírját.

Mateusz Morawiecki Facebook-bejegyzésében megemlékezett a tavaly elhunyt édesapjáról, a Harcoló Szolidaritás radikális antikommunista szervezet alapítójáról, felidézve: Kornel Morawiecki az 1981-es hadiállapot bevezetése után  évekig bujdosott, fia részvételével is földalatti tevékenységet folytatott a kommunista rezsim ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?