Felvették az egyetemre a norvég tömeggyilkost

<p>Felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára a hetvenhét ember lemészárlása miatt börtönbüntetését töltő Anders Behring Breiviket - jelentette be a felsőoktatási intézmény pénteken. A 36 éves norvég tömeggyilkos augusztusban kezdi meg a tanulmányait, de nem vehet részt az órákon és nem léphet kapcsolatba a professzorokkal vagy más diákokkal.</p>

 "Breivik megfelelt a felvételi követelményeknek. Ragaszkodunk a szabályainkhoz, ezért felvételt nyert" - közölte Ole Petter Ottersen, az egyetem rektora, mondván, hogy az elítélteknek is joguk van tanulni, ha megfelelnek a követelményeknek.
   

A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik által választott képzés keretében a hallgatóknak teljesíteniük kell a demokráciával, az emberi jogokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos kurzusokat is.
   

"A tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni. A kommunikáció egy kapcsolattartón keresztül fog zajlani a börtönben" - magyarázta Ottersen. Hozzátette, Breiviket tankönyvekkel ellátják, az internethez azonban nem fog hozzáférni.
   

Hatalmas felháborodást keltett a skandináv országban, amikor a férfi jelentkezett az intézmény hároméves képzésére, sokan azon az állásponton voltak, hogy a jelentkezését azonnal el kell utasítani.
   

Az egyetem több diákja ott volt a Breivik által 2011 nyarán végrehajtott mészárlás helyszínén, másoknak barátai, rokonai voltak az áldozatok között.
   

"Sértő, hogy tanulhat (...),  az pedig különösen fáj, hogy a bejelentés néhány nappal a tömegmészárlás 4. évfordulója előtt történt" - mondta Lisbeth Kristine Royneland, az áldozatok családtagjait képviselő csoport elnöke. "Annak azonban számunkra nincs jelentősége, hogy regényeket vagy politológiai könyveket olvas, amíg rácsok mögött marad" - tette hozzá az illetékes.
   

Anders Behring Breiviket huszonegy évi börtönbüntetésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?