KOKES JÁNOSPrága. Sokféle és egymástól igencsak eltérő módon emlékeztek meg Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő halálának első évfordulójáról Csehországban.
Feltűrt nadrágszárral emlékeztek Václav Havelra
KOKES JÁNOS
Prága. Sokféle és egymástól igencsak eltérő módon emlékeztek meg Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő halálának első évfordulójáról Csehországban. A legközvetlenebb, legkedvesebb ötletet az interneten hirdette meg a néhai politikus ifjú tisztelőinek köre, kiadva a jelszót: Rövid nadrágszárral Václav Havelért. Azokra a világsajtót bejárt felvételekre gondolhattak, amikor Havel, első nyilvános államfői szereplése alkalmával eléggé esetlenül, a kelleténél jóval rövidebb szárú nadrágban jelent meg. Csehországban tegnap a tisztelet és szeretet jeleként tízezrek tűrték föl a nadrágszárat, és sokan tettek így Lengyelországban meg Szlovákiában is.
Csehországban most hivatalos emlékünnepségek nem voltak. Dominik Duka prágai érsek még hétfőn este az egykori Szent Anna-templomban celebrált misét a nemzetközi hírű politikus és emberi jogi aktivista tiszteletére. A közszolgálati tévé Havelra emlékeztető műsorokat sugárzott, s este főműsoridőben is róla készült dokumentumfilmet sugároztak. A Vencel téri Szent Vencel- szobornál levetítették az egykori disszidens drámaíró tiszteletére tavaly megrendezett koncertről készül filmet, majd a Hradzsin előtti téren a tömeg elénekelte Havel kedvenc dalait.
Brünnben a Husa na provázku színház előtt felállították a Havel tiszteletére tavaly meggyújtott gyertyák maradékaiból készült viaszszívet. A műalkotás egy kicsinyített mását jövőre Chicagóban állítják ki. Brüsszelben hétfőn este az Európai Parlament épületén gyulladt ki – cseh képviselők kezdeményezésére – Havel szíve.
Csehországban és külföldön is sokan bírálták Petr Hájeknek, Václav Klaus tanácsadójának a Halál bársonyban című, napokban megjelent új könyvét. A szerző ebben azt írja, hogy az egy éve elhunyt Havel a hazugság és a gyűlölet eszköze volt, s politikai koncepciója a fasiszta állam irányába mutatott. És ami még meghökkentőbb: a könyvet Václav Klaus hivatalban lévő államfő ajánlotta az olvasónak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.