Feloldották a rendkívüli állapot rendelkezéseit Egyiptomban

Kairó |

<p>Keddi bírósági döntés nyomán feloldották Egyiptomban a rendkívüli állapot rendelkezéseit és az éjszakai kijárási tilalmat, amely három hónapig volt érvényben az arab országban. Közben kedden is összecsaptak tüntetők rendőrökkel.</p>

A kairói közigazgatási bíróság kedd délelőtt ítélt úgy, hogy a rendkívüli állapot határideje lejár november 12-én, két nappal korábban annál a dátumnál, amelyet a belügyminiszter közölt korábban. Az eltérés oka, hogy a rendkívüli állapotot ugyan augusztus 14-én vezették be egy hónapra, de szeptember 12-én hosszabbították meg még kettőre, a bíróság pedig ennek alapján döntött úgy, hogy november 12-én jár le időtartama.
   

A rendkívüli állapot felhatalmazta a hatóságokat arra, hogy írásbeli végzés nélkül is letartóztathassanak embereket és írásos felhatalmazás híján is tarthassanak házkutatásokat. A hatóságok éltek is ezzel: Mohamed Murszi, a július elején tisztségéből eltávolított elnök iszlamista hívei közül több ezret vettek őrizetbe az utóbbi három hónapban. Sok közülük a kijárási tilalmat szegte meg, amely a rendkívüli állapot elején még este hétkor kezdődött, majd pedig egyre rövidült, míg végül már csak 4 órás lett: éjjel egy és hajnali öt óra között volt tilos az utcára menni.
   

A rendkívüli állapot feloldását inkább csak a határidő lejárta indokolta Egyiptomban, nem a nyugalom helyreállása. Kedden - ahogy szinte minden nap - összecsapások voltak tüntetők és rendőrök között. Az utóbbiak könnygázgránátokat vetettek be Murszit éltető egyetemi hallgatók ellen Manszúra városában. Ugyanakkor a diákok csoportjai egymással is összecsaptak: kövekkel dobálták egymást. Négy diák megsebesült.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?