Felnyitották a Calvi-dossziét a britek

London. Ismét felnyitotta a Calvi-dossziét a Scotland Yard, amely hivatalos olasz kérésre kezdte újból vizsgálni a több mint húsz éve, rejtélyes körülmények között meghalt olasz bankár ügyét – amely a nyolcvanas évek elejének egyik legnagyobb botránya volt.

London. Ismét felnyitotta a Calvi-dossziét a Scotland Yard, amely hivatalos olasz kérésre kezdte újból vizsgálni a több mint húsz éve, rejtélyes körülmények között meghalt olasz bankár ügyét – amely a nyolcvanas évek elejének egyik legnagyobb botránya volt. Roberto Calvit, aki általános vélemények szerint legalább olyan szoros kapcsolatban volt a szicíliai maffiával, mint a Vatikánnal – legalábbis annak bankjával –, 1982. június 19-én találták meg a londoni Blackfriars híd állványzatára felakasztva, zsebében nehéz kövekkel és 15 ezer dollár készpénzzel. A rendőrségi vizsgálat öngyilkosságnak minősítette az esetet, jóllehet ezt már akkor sem hitte el senki sem Rómában, sem Londonban. Az 1983-ban kiadott újabb brit rendőrségi jelentés már azt tartalmazta, hogy nem egyértelmű a bankár halálának oka. Az ügy nyáron éledt újjá Olaszországban, amikor négy személy ellen vádat emeltek Calvi meggyilkolásának címén, vagyis hivatalossá vált az a gyanú, hogy annak idején vatikáni kapcsolatai miatt a maffia ölette meg az „Isten bankáraként” is emlegetett olasz pénzembert. Calvi a Banco Ambrosiano, a legnagyobb olasz magánbank elnök-vezérigazgatója volt, amikor a bank – másfél milliárd dolláros veszteség terhe alatt – látványosan összeomlott. Általános vélekedés szerint a hiányzó pénzt Calvi sikkasztotta el, hogy törlessze a Cosa Nostrával szembeni adósságát, amely úgy keletkezett, hogy a bűnszövetkezet által tisztára mosás céljából neki átadott pénzekből nem kis mennyiséget lecsípett magának. Az Ambrosiano csődje és Calvi holttestének megtalálása után az olasz és a brit sajtó arról cikkezett, hogy Calvi a maffia pénzének egy részét a Vatikán bankján, az IOR-on keresztül mosta tisztára. A brit vizsgálat újraindításának oka egy nemrég elvégzett független szakértői vizsgálat is, amely megállapította, hogy az olasz bankár képtelen lett volna „segítség nélkül” felakasztani magát ott, ahol megtalálták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?