A hágai fellebbviteli bíróság kedden elfogadta a Shell olajvállalat fellebbezését egy mérföldkőnek számító környezetvédelmi ügyben, amely az óriáscéget az üvegházhatású gázok erőteljes csökkentésére kötelezte volna.
Fellebbezés után nyert a Shell a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről folytatott perben
A testület indoklása szerint bár a vállalatnak kötelessége harcolnia az éghajlatváltozás ellen, ez nem jelenti azt, hogy bíróság kötelezheti a károsanyag-kibocsátás bizonyos százalékú csökkentésére.
Az óriásvállalatot holland környezetvédelmi szervezetek perelték be a széndioxid-kibocsátás miatt, a hágai kerületi bíróság pedig – nem jogerősen – 2021-ben arra kötelezte a Shellt, hogy 2030-ra a 2019-es adatokhoz képest 45 százalékkal csökkentse a nettó széndioxid-kibocsátását, valamint ugyanerre szólította fel a cég beszállítóit és klienseit is.
A 2021-es ítélet volt az első eset, hogy egy bíróság ilyen nagy léptékű környezetvédelmi intézkedésre kötelezett egy vállalatot.
A Shell a fellebbezést azzal indokolta, hogy a párizsi klímaegyezmény nem kötelezi a vállalatokat a szennyezőanyagok csökkentésére, hozzátéve, hogy ilyen kötelezettséget bíróságok nem írhatnak elő a cégnek, valamint kiemelte, hogy nem tartja magát felelősnek kliensei károsanyag-kibocsátásáért.
A Shellt beperlő csoportok egyike, a Milieudefensie vezetője, Donald Pols – akit az NlTimes című holland hírportál idézett – fájdalmasnak nevezte a keddi ítéletet, ám hozzátette: így is büszkék arra, amit eddig elértek.
„A per megmutatta, hogy a fő károsanyag-kibocsátók sem érinthetetlenek” – jelentette ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.