<p>Rágalmazás miatt följelentést tett Dominique Strauss-Kahn az őt nemi erőszak kísérlete miatt beperlő francia írónő, Tristane Banon ellen - közölte hétfőn a volt IMF-vezér ügyvédje.</p>
Feljelentette a volt IMF-vezér az őt beperlő francia írónőt
Henri Leclerc elmondta, hogy Strauss-Kahn még a múlt hét végén nyújtotta be a feljelentést, miután a párizsi ügyészség jelezte: előzetes eljárást indított Banon állításának kivizsgálása végett.
A 32 éves francia írónő azért fordult bírósághoz, mert, mint mondta, 2003-ban az IMF volt vezérigazgatója meg akarta őt erőszakolni, amikor interjút készített vele egy párizsi lakásban, ahonnan aztán csak dulakodás árán tudott elszabadulni. Banon hétfőn tanúvallomást tett a párizsi rendőrségen.
Strauss-Kahn "kitaláltnak" nevezte a regényírónő történetét.
A francia szocialisták korábban esélyes államfőjelöltjének számító Strauss-Kahn épp megúszni látszik egy másik hasonló eljárást az Egyesült Államokban. Ott azzal vádolják, hogy egy New York-i szállodában májusban megkísérelt megerőszakolni egy szobalányt. A manhattani fellebbviteli bíróság múlt hét pénteken óvadék nélkül megszüntette Strauss-Kahn házi őrizetét. Az ügyészi hivatal rövid közleményében annyit tudatott, hogy "a vizsgálat folytatódik, semmilyen döntés nem született az ügyben". Dominique Strauss-Kahnnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a New York-i bíróság előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.