Felháborodás a kormánypárt konvoja elleni gyilkos támadás miatt

Újdelhi |

<p>Indiai vezetők felháborodottan reagáltak vasárnap feltételezett maoista lázadók előző napi vakmerő támadására, akik először út mentén elhelyezett pokolgépet robbantottak fel az országot kormányzó Indiai Kongresszus Párt helyi vezetőit és tagjait szállító konvoj mellett, majd tüzet nyitottak rá.<br />&nbsp;</p>

Mintegy kétszáz támadó ütött rajta a párt egy gyűléséről távozó autósoron a keleti Csattiszgarh szövetségi állam székhelyétől, Rájpurtól 350 kilométerrel délre, megölve - az újabb adatok szerint - 28 embert, és megsebesítve 24-et. A halálos áldozatok között van négy helyi pártvezető és öt rendőr, a többiek párthívek voltak.
   
Manmohan Szingh kormányfő Sonia Gandhi pártelnök kíséretében ellátogatott az állami székhely egyik kórházába, ahová a sebesülteket vitték, és kijelentette, hogy kormánya szigorú lépéseket tesz az elkövetők ellen. Gandhi asszony, akinek pártja Csattiszgarhban ellenzékben van, lesújtónak nevezte a bűncselekményt.
    Rádzsnath Szingh, az országos szinten ellenzéki hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt elnöke azt hangoztatta, hogy az országnak egyesítenie kell erőit a maoista felkeléssel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?