Felállt a parlament

Belgrád. Nem tudták megválasztani a tartomány elnökét tegnap, a koszovói parlament alakuló ülésén. A tanácskozást Hans Haekkerup, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetője nyitotta meg, hangoztatva, hogy a történelem során most első ízben ül össze demokratikusan megválasztott koszovói parlament.

Belgrád. Nem tudták megválasztani a tartomány elnökét tegnap, a koszovói parlament alakuló ülésén. A tanácskozást Hans Haekkerup, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetője nyitotta meg, hangoztatva, hogy a történelem során most első ízben ül össze demokratikusan megválasztott koszovói parlament. A törvényhozás elnökévé Nedzsad Dacit választották meg, aki a választásokon győztes, Ibrahim Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetségnek (DSK) a tagja. A képviselők megválasztották a parlament héttagú elnökségét is. A törvényhozás első munkanapja botránnyal kezdődött és botránnyal ért véget. A főszereplő mindkét esetben a Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (DPK) volt, s képviselőinek általában Haekkeruppal volt bajuk. Sértődések, kivonulások, szómegvonások jellemezték az első munkanapot; persze a koszovói szerbek Visszatérés nevű koalíciójának is voltak sérelmei az UNMIK-kal szemben. De a tartomány elnökét az albán pártok széthuzása miatt nem tudták megválasztani, e poszt legesélyesebb várományosa Ibrahim Rugova.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?