<p>Lefűrészeltek a talapzatról és darura "felakasztottak" egy Lenin-szobrot a kelet-ukrajnai Pokrovszke járásközpontban - jelentette szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.</p>
Felakasztottak egy Lenin-szobrot egy kelet-ukrajnai városban
Az eset hétfőn történt, egy nappal a függetlenség napjának ünnepelése után, de a videofelvétel csak szerdán jelent meg róla a Youtube fájlmegosztó portálon, illetve a Vkontakte internetes közösségi felületen.
Az UNIAN hírügynökségen is közzétett felvételen látható, amint acélsodronyból készített hurkot tesznek a proletárforradalom vezérének nyakába, majd sarokcsiszolóval elfűrészelik a 4-5 méter magas bronzszobor lábát. Ezután néhány percig egy darun nyakánál fogva fellógatják, később teherautóra teszik, és elszállítják a helyszínről.
A Lenin-szobor felakasztásának helyszínén nem csekély tömeg gyűlt össze, és az esemény Oroszország-ellenes tüntetéssé változott. A jelenlevők ukrán zászlókat lengettek, hazafias dalokat és az ukrán himnuszt énekelték, közben trágár kifejezéssel illették Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ugyanazt a szót skandálták, amelynek kiejtése miatt távoznia kellett két hónapja hivatalából Andrij Descsicja ukrán külügyminiszternek, és amely azóta a Putyin iránti ellenszenv jelszavává vált Ukrajnában. Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.