Feladta magát a zászlóégető

Budapest |

<p>Feladta magát csütörtökön egy tüntető, aki szlovák zászlót égetett el Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt. Az illető elismerte és megbánta két társával együtt elkövetett tettét - jelentették a Magyar Televízió Az Este című műsorában. A zászlóégető a rendőrségen előzőleg már vallomást tett, ezt ügyvédje, Fülöp Tamás juttatta el Az Este szerkesztőségébe.</p>

Tüntetők szombaton a dunaszerdahelyi helyi labdarúgócsapat és a Slovan Bratislava mérkőzése után égettek szlovák zászlót Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt. A zászlót a kordon tetejére tűzték, s öngyújtókkal, mécsesekkel lángra lobbantották.
A zászlóégető a nyilvánosságra hozott körözések hatására - ügyvédjével egyeztetve - jutott arra a következtetésre, hogy feladja magát. Az Este értesülése szerint a gyanúsítottnak nincs munkája, és nem volt büntetve.

A zászlóégetést hirtelen felindulásával magyarázza. Barátaival együtt ugyanis néhány órával korábban ő is elszenvedője volt a dunaszerdahelyi mérkőzésen történt rendőrtámadásnak.
Állítása szerint a rendőrök minden előzmény nélkül kezdték ütlegelni a tömeget. Hosszas dulakodás után azt észlelte, hogy egyik barátja már nincs körülötte. Végül meglátta őt rendőrök és mentők gyűrűjében, amint a pályára viszik, és lefektetik a fűre. A mérkőzés után azonban sem a rendőrségen, sem a kórházban nem találták. Ezért hazaindultak. Útközben a hírekben azt hallották, hogy valaki meghalt. Kétségbeestek. Miután megtudták, hogy a szlovák nagykövetségnél tüntetés van, odamentek, hogy felvilágosítást kapjanak a megsérült barátjukról. Az események súlyos sokkot okoztak neki, s úgy érezte, azok között kell maradnia, akik átélték az eseményeket, vagy legalábbis együtt éreznek velük.

Arra már nem emlékezett, miként került hozzá a szlovák zászló, valaki a kezébe nyomta, vagy a földön találta-e. A helyzetből "valahogy törvényszerűen az alakult ki", hogy a zászlót el kell égetni - így mondta el vallomásában a zászlóégető a történteket, elismerve azt is, hogy "nem illő dolgokat mondott" Szlovákiáról.

A rendőrség hétfőn rendelt el nyomozást az ügyben. Az eljárás azonban már nem ismeretlen tettes ellen folyik, miután az egyik gyanúsított feladta magát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?