Fél mázsa kábítószert foglaltak le a magyarországi rendőrök

A középiskolások harmada már kipróbálta a marihuánát

Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök hétfőn Budapesten egy II. kerületi garázsban, és a kábítószerrel való kereskedelem miatt őrizetbe vettek két férfit Szegeden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az eljárás során lefoglalt drog becsült feketepiaci értéke csaknem 170 millió forint.

A nyomozók a kutatás során a garázsban 104 kábítószergyanús csomagot találtak. A 48 kilogramm zöld növényi törmelékről az elsődleges szakvélemény megállapította, hogy az marihuána. A nyomozók pár óra alatt azonosították a garázst kibérlő 28 éves férfit és szintén 28 éves társát. A két férfit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTA munkatársaival együttműködve végül nem sokkal éjfél előtt Szegeden fogták el. Az egyik férfit a lakásán, a másikat pedig egy Angliából érkező kisbuszon fogták el - ismertették.

A rendőrök az egyik díler szegedi lakásán tartott kutatás során 7 gramm kábítószergyanús fehér port, 45 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, mobiltelefont és SIM kártyát foglaltak le. Társa lakásán pedig három, egyenkét fél kilogrammnyi kábítószergyanús növényi származékot tartalmazó csomagot, digitális mérleget, iratokat, SIM kártyát és mobiltelefont foglaltak le.

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd - őrizetbe vételük mellett - indítványozták letartóztatásukat.

Kedden az üggyel kapcsolatban elfogtak egy harmadik férfit is, akitől pénzt és műszaki cikkeket foglaltak le. Őt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a dílerek a lefoglalt kábítószeren túl is üzleteltek a droggal: összesen 76 kilogramm - több mint 250 millió forint feketepiaci értékű - marihuána beszerzésével hozhatók összefüggésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?