Fegyveres lázadókat öltek meg egy rajtaütés során az al-Kaidától visszafoglalt Mukalla mellett

Áden |

<p>Tizenhárom fegyveressel végeztek a jemeni hadsereg katonái egy rajtaütés során az Arab-félsziget al-Kaidájától (AQAP) április végén visszafoglalt tengerparti Mukalla városa mellett - közölte vasárnap a jemeni hadsereg, hozzátéve, hogy a milicisták terrorakcióra készültek.&nbsp;</p>

A jemeni biztonsági erők egy forrása közölte, a rajtaütést szombat este, Mukallától keletre lévő két búvóhely ellen hajtották végre. Az akcióban két, más források szerint három katona életét vesztette.    A jemeni hadsereg közleménye szerint a különleges alakulatok irányításuk alá vonták az akció helyszínét, a műveletet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció harci helikopterei támogatták, amelyek a menekülő terroristákat vették üldözőbe.   A helyszínen végzett házkutatásból kiderült, hogy a fegyveresek terrortámadást akartak elkövetni néhány katonai parancsnokság ellen.    Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, amely azonban csak külső segítséggel tudja fenntartani magát. A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, s idővel kiszorította a síita húszi lázadókat a délnyugati országrészből. Az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat is megvetette lábát a távoli, olajban gazdag déli területeken, ahol a Mukalla elleni offenzíváig viszonylag szabadon folytatta tevékenységét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?