Ezrek tüntettek Olaszországban a melegek jogaiért

Róma |

<p>Ezrek tüntettek Olaszországban szombaton a melegek jogaiért, miután az olasz törvényhozás a jövő héten kezdi megvitatni azt a törvényjavaslatot, amely az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát is szabályozza.</p>

Olaszország az egyetlen jelentős nyugati ország, ahol a melegek együttélését a jog semmilyen módon nem szabályozza, ami miatt már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta az országot.

"Ébresztő Olaszország! Ideje civilizálttá válni!" - ez volt a szlogenje a szombati tiltakozásoknak, amelyeket mintegy 100 városban tartottak országszerte.

"Olaszországban az emberek azt gondolják, hogy vannak, akinek lehetnek jogaik, és vannak, akinek nem" - vélekedett Liliana Rizzo, a Meleg Szülők Szövetségétől, hozzátéve: "semmit nem akarunk elvenni a hagyományos családoktól, de a mi családjaink is léteznek, a gyerekeink is valódiak, és megilleti őket a jog, hogy mindkét szülőjüket elismerje a törvény".

A törvényjavaslat, amelynek szenátusi vitája csütörtökön kezdődik, és azonos neműek számára is elérhetővé tenné a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét. Ellenzői szerint a jogszabály "trójai faló", amely végül a melegházasság törvényesítéséhez fog vezetni.

A római katolikus ország megosztott a kérdésben. Jövő szombaton a javaslat ellenzői tartanak, várhatóan szintén több tíz- vagy százezer fős megmozdulást a Család napja elnevezéssel.

Monica Cirinna szenátor, a törvényjavaslat szerzője üdvözölte, hogy végre társadalmi vita alakult ki egy korábban tabunak számító kérdésben, amelyben a pápa is megszólalt.

"Nem szabad összekeverni az istennek tetsző családot és bármilyen más együttélési formát" - mondta még pénteken Ferenc.

Az olasz pártok belülről is megosztottak a kérdésben. A miniszterelnök tudatta: a kormányzó Demokrata Párt képviselői saját belátásuk szerint szavazhatnak az ügyben.

Maurizia Martina agrárminiszter ott volt a milánói felvonuláson szombaton, s arról beszélt, hogy a törvényt el kell fogadni.

A javaslat ellenzői különösen azt kifogásolják, hogy a meleg párok bizonyos feltételek teljesülése esetén sajátjukként fogadhatják majd örökbe azokat a gyermekeket, akik a pár valamelyik tagjának korábbi, heteroszexuális kapcsolatából születtek. Az ugyanis, hogy a törvény jelenleg csak a vérszerinti szülőt ismeri el, mindennapos problémákat okoz az oktatásban vagy az egészségügyben a gyereket nevelő meleg pároknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?