Ezentúl már csak útlevéllel léphetnek az oroszok Ukrajnába

Kijev |

<p>Az orosz állampolgárok csak útlevéllel léphetnek be vasárnaptól Ukrajna területére&nbsp;&nbsp;- ezzel megszűnik a Szovjetunió szétesése óta, negyedszázada érvényben lévő utazási rend a két ország között.</p>

Az UNIAN hírügynökség emlékeztet arra, hogy az erről szóló kormányrendeletet január 30-án írta alá Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, hatályon kívül helyezve a vízummentes rendről szóló orosz-ukrán államközi megállapodás egyes pontjait.

A beutazási rend megváltoztatására Petro Porosenko államfő utasította a külügyminisztériumot. Azzal indokolta az intézkedést, hogy jelentős számú orosz felderítő és sok diverzáns érkezik Ukrajna területére Oroszországból.

"Az utazási rend szigorítására kizárólag az Ukrajna biztonságával kapcsolatos aggodalom miatt van szükség" - mondta Porosenko. A TASZSZ hírügynökség szerint az új rendszer elsősorban a határ menti térségben élőket fogja leginkább sújtani, akik gyakorta minden nap átkelnek a határon, hogy meglátogassák legközelebbi rokonaikat, vagy iskolába járnak a határ túloldalára, vagy éppenséggel bevásárolni.

Moszkvai vezetők korábban azt mondták, hogy Oroszország nem fog hasonló válaszlépéshez folyamodni. Elsősorban humanitárius okok miatt nem fogja ezt megtenni, és továbbra is elegendő lesz a személyigazolvány felmutatása az ukrajnai állampolgároknak ahhoz, hogy beutazhassanak Oroszország területére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?