Évente több mint ezer embert végeznek ki droggal összefüggő bűncselekmény miatt

Bécs |

<p>Évente több mint ezer embert végeznek ki droggal összefüggő bűncselekmény miatt - állapította meg egy nemzetközi nem kormányszervezet hétfőn Bécsben nyilvánosságra hozott jelentésében.</p>

Az International Harm Reduction Association (IHRA) abból az alkalomból hívta fel erre a figyelmet, hogy az osztrák fővárosban hétfőn ENSZ-tanácskozás kezdődik a bűnözés megelőzéséről és az igazságügyi eljárásokról.

Az IRHA megállapítása szerint több száz olyan kivégzettről tudni, akikre kábítószer-kereskedelem miatt rótták ki a legsúlyosabb büntetést, de ha számításban vesszük azokat az országokat is, amelyek nem hozzák nyilvánosságra a kivégzéseket, évente több mint ezren kerülnek hóhérkézre.

A szervezet főként sajtóértesülések és emberi jogi szervezetek becslései alapján állította össze jelentését. Tudomása szerint négy országban - Észak-Koreában, Irakban, Líbiában és Szudánban - ritkán, vagy egyáltalán nem számolnak be kivégzésekről.

Az IHRA összesítése alapján 32 országban szabható ki halálbüntetés drogtevékenység miatt: legtöbbjük Ázsiában és a Közép-Keleten van. Közülük Kínát, Malajziát, Szingapúrt, Vietnamot, Iránt és Szaúd-Arábiát nevezte meg.

A jelentés követeli, hogy haladéktalanul állítsák le a kivégzéseket. Azok az országok, amelyekben drogcsempészek miatt ítélnek halálra embereket, nem csak az emberi jogokat sértik meg, hanem a hatástalan és  haszontalan büntetőeljárások modelljéül is szolgálnak - összegezte véleményét a szervezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?