Egész nap csak kávét iszom és újságot olvasok, mégis egy vagyont keresek – panaszkodott az ír állami vasúttársaság menedzsere.
Évente 120 ezer eurót keres semmittevésért – a bírósághoz fordult
A legtöbb ember nem panaszkodna, ha a semmittevésért még is pénzt kapna, Dermot Alastair Mills, az Irish Rail ír állami vasúttársaság alkalmazottja azonban ezt egyenesen diszkriminációnak tartja. A pénzügyi vezető azt állítja, hogy miután 2014-ben nyilvánosságra hozta a vállalat tisztességtelen gyakoratait, a vezetőség fokozatosan csökkentette hatáskörét. A helyzet odáig fajult, hogy Mills gyakorlatilag semmit sem csinál, fizetést azonban kap – nem is keveset, évi 120 ezer eurót.
„Bemegyek az irodába, bekapcsolom a számítógépemet, és megnézem az e-mailjeimet. Semmilyen e-mailt nem kapok, szóval csak ülök, olvasom az újságot és megeszem a szendvicsem. Ha azt mondom, hogy hetente legalább egyszer csinálok valamit, akkor túlzok” – mondta Mills.
Mills karrierje 2014 márciusában indult hanyatlásnak, amikor visszatért három hónapos betegszabadsága után. Ekkor szokatlan pénzmozgásokat vett észre a cégben, melyről beszámolt az Irish Rail vezérigazgatójának, valamint az ír közlekedési miniszternek is. Ezt követően megtörtént a már említett hatáskör-megvonás.
Az esetet 2023 elején kezdi vizsgálni az ír bíróság.
(magazin.pluska.sk, cszs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.