Évekig bezárva tartott család Franciaországban

Saint-Naizaire |

<p>Több évig bezárva tartotta feleségét és négy gyermekét egy férfi a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire óvárosának egyik régi házában, egy olcsó bérlakásban &ndash; közölte szerdán a rendőrség és az ügyészség.</p>

 A nőre és 20, 19, 17, valamint 14 éves gyerekére - a mostani bejelentés szerint - szombaton találtak rá a hatóságok, akiktől a nő rosszullétre panaszkodva kért segítséget.

    A szomszédok mindvégig azt hitték, hogy a nő a gyerekeivel együtt elutazott. Egyikük szerint egy, másikuk szerint három éve nem látták őket, csak a családapát, aki a szemetet vitte ki vagy bevásárlásból tért vissza.

    Az ügyészség szülői kötelességek elhanyagolása miatt indított eljárást az ügyben.

    Rendőrségi és ügyészségi illetékesek szerint a gyerekeken a fejlődésben való visszamaradottság jelei látszottak. Egészségtelen körülmények között éltek szüleikkel, a lakás falai gombásak, a plafonja pedig fekete volt a nedvességtől. Az ajtókon kívül is reteszek voltak. A testileg-lelkileg kimerült fiatalokat kórházba szállították.
    
A 47 éves anyát hétfőn rendőrségi felügyelet alá helyezték, majd kedden elengedték, hogy csatlakozzon a gyerekeihez. Az 51 éves férfit pszichiátriai kezelésre kórházban helyezték el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?